Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár 8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.
Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !
Szerkesztő: Molly E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu Az oldal:2012. Október 12-én jött létre
Budapest - Csobot Adélt (19) nem izgatja, hogy kritizálják új frizuráját.
Az X-Faktor felfedezettje, mióta vagány csajos hajat kért a fodrászától, és az egyik oldalon pár centisre vágatta hosszú barna tincseit, kapott hideget-meleget. Sokan azzal is megvádolták, Miley Cyrust utánozza, aki szintén nemrégiben váltott fiús hajra.
– Nem majmolom őt, nem a polgárpukkasztás volt a célom, és azt is el kell fogadnom, hogy nem tetszhetek mindenkinek – kezdi Adél, aki nem bánta meg a döntését.
– Ahhoz is idő kellett, hogy az emberek megszokják, amikor barnáról vörösre váltottam. A mostani stílusomat is elfogadják idővel.
Adél 5 órája megváltoztatta a profilképét az alábbi képre. Ezt a képet már láthattátok az oldalon, hiszen Adél már korábban is megosztotta instagram & facebook oldalán.
Adél a tegnapi nap folyamán szintén a facebook oldalán az alábbiakat írta. Az első a sminkesének, Schlovicskó Katának a második bejegyzéspedig Kiss Szilvia, fodrászának szól, linkelve a facebook oldalát.
A legcsodásabb sminkes: Kata!!!!:) - Írta
A legcsodásabb fodrász: Szilvia fodrásznő !!! - Írta
Meghoztam az Orfeum Februári műsor számát, amelyben ( mint ahogy már pár poszttal lentebb először hoztam nyilvánosságra az oldalon ) Csobot Adél Simply Swing estje is szerepel méghozzá 2014. február 14. -én ugyanis már 1 éve, hogy Adél visszatérő fellépő a Simply Swing nevezetű estjeivel, ezért megünneplése és a születésnapi különkiadás sem maradhatott el.
Kerek 1 éve dübörög a fiatalos, energetikus szving a 20-as évektől napjainkig.
Mint ahogy már lentebb olvashattátok, Adél ma reggel a 8:08 - Minden reggel című műsor vendége volt, ahol arról mesélt, hogy miért vált meg hosszú fürtjeitől! Mindemelett a tanulásról, az Orfeumról, a legvidámabb Barakk című kabaréról és Bencéről is szót ejtett!
Csobot Adél hamarosan érkezik a 8:08 - Minden Reggel című műsor stúdiójába, ahol arról kérdezik őt, hogy miért vált meg hosszú fürtjeitől! Mindenki kapcsoljon az RTL- Klubbra !
Természetesen majd az oldalon vissza lehet nézni!
Ráadásként Adél ezzel kapcsolatban megosztott egy képet instagram oldalán, jelezve, hogy benne lesz a műsorban!
Adél a mai napon az Orfeumban lép fel a Simply Swing est keretein belül. Az alábbi képek szintúgy ott készültek, amelyeket az instagram & facebook oldalán osztott meg rajongóival.