CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

Hírek napjainkban
Archívum - 2014. november

Istenes Bence: Vigyázok a kapcsolatomra

Budapest ‒ Tanult a hibáiból Istenes Bence (27), aki most már jobban odafigyel az egyensúlyra a munka és a magánélet között. Korábban ugyanis előfordult, hogy olyannyira beletemetkezett a munkába, hogy emiatt megsérültek a kapcsolatai.

A fiatal műsorvezetőn pedig hatalmas nyomás van, ugyanis az RTL Csoport két nagy műsorát, az X-Faktort és a ValóVilágot vezeti.  
 
– A munkámban a száz százalékra törekszem, de emellett jobban odafigyelek a magánéletemre. Most már ott is százszázalékosan jelen vagyok. Régen a munka volt az első, csak arra összpontosítottam, küzdöttem, hogy elérjem a céljaimat. Ugyan most sem dőlök hátra, hogy két ilyen népszerű műsort vezetek, de emellett már nem vállalok el minden felkérést, mint azelőtt. Lett egy prioritási listám, amelyen előrébb van a barátnőm, a barátaim és a családom – kezdte Bence. 
 
– Sokat tanultam a hibáimból, ezért figyelek, hogy megtartsam az egészséges egyensúlyt, és ne rontsam el. Ugyan rengeteget dolgozom, de szakítok elegendő időt azokra, akik fontosak. Meg kellett tanulnom, és rá kellett jönnöm, hogy meghatározó a barátnőmmel és a barátaimmal töltött idő. Amikor a munkám állt az első helyen, megéreztem a hiányukat – mondta a műsorvezető, utalva arra, hogy korábban Csobot Adéllal (20) is az időhiány miatt váltak külön egy időre, de a napokban újra együtt láttuk a műsorvezetővel.
 
Nemrég pedig Istenes elismerte a Blikknek: együtt vannak. – A műsorok mellett igyekszem kikapcsolódni, de sokat olvasok, tanulok és fejlesztem magam, hiszen mindig van hová fejlődni. Most jó, ahol vagyok, de nem akarok megállni. 

Adél és Bence ismét együtt!

Image and video hosting by TinyPic

Istenes Bence hivatalosan is megerősítette, hogy Adéllal ismét egy párt alkotnak. Bence a Like magazinnak azt is elárulta, hogy nagyon boldogok együtt.

"Igen, ismét együtt vagyunk Adéllal és persze nagyon boldogok is!" - közölte a ValóVilág7 műsorvezetője.

Új kép & videó

Adél ma meglepett Budapesten egy buszsofőrt a tegnap már említett #hiFIVE miatt. Instagram oldalán megosztott egy pacsizós képet, facebookon pedig a videót, ahogy jó utat, és szép napot kíván!

Ma megleptem egy buszsofőrt !! Egy jó kis pacsival jó utat és kellemes napot kívántam neki! Szerintem imádta !! #bus #driver #budapest #happinessisallaround #smile #fashiondays #hiFIVE 

Image and video hosting by TinyPic

Ma megleptem e nagyon kedves buszsofőrt ! Egy jó kis pacsival jó utat és kellemes napot kívántam neki ! Szerintem imádta ! :)))) #fashiondays #hiFIVE

 

 

Együtt ünnepelte születésnapját Hien és Csobot Adél

Lufik, szerpentinek tűsarkú cipők… Csobot Adél és Hien hatalmas bulival ünnepelte 20. születésnapját. Az énekesnőknél a kerek évszámhoz különleges élmények kapcsolódtak: Adélnak egy meglepetés parti, Hiennek pedig az egyetemi felvétele tette felejthetetlenné a nagy napot.

A december 5.-én megrendezésre kerülő Havasi Havasi Symphonic Aréna Show-on két tehetséges hazai énekeső is ellátogat, Csobot Adél és Hien, akik szintén idén ünnepelték a kerek évfordulót. Adél már hónapokkal korábban megtervezte a tökéletes bulit, amely végül egészen máshogy alakult.

„Szerettem volna egy hatalmas bulit szervezni a barátaimmal, de a nagy rohanásban erre végül nem maradt idő. Amikor közelgett a nap és felhívtam az ismerőseimet mindenki azt mondta, hogy nem ér rá. Már kicsit el is keseredtem, amikor az egyik barátnőm végül azt mondta, eljön velem bulizni – ekkor még nem sejtettem semmit. Amikor megérkeztünk a helyreszínre, ott volt az összes barátom és az anyukám is. Nagyon örültem, hiszen ritkán tudunk találkozni, mivel nagyon messze lakik tőlem” – mondta Adél, aki azt is elárulta, szüleivel a hatalmas távolság miatt nap mint nap beszélnek telefonon.

Hien szintén idén lett 20 éves, a szülinapját egy nagyon fontos hír tette felejthetetlenné számára. „A születésnapomon tudtam meg, hogy felvettek a Berklee Egyetemre, ezzel a legnagyobb álmom valósult meg” – mesélte Hien, aki egy kedves gyermekkori történetet is felelevenítette – „Az egyik első emlékem a harmadik szülinapomhoz kötődik. Az ünneplésen velem volt az egyik legjobb barátnőm is, akivel nem bírtuk kivárni, hogy anya felvágja a tortát, így kézzel beleettünk.” – tette hozzá.

Csobot Adél, Kocsis Tibo és Steiner Kristóf divatba hozza a lassulást

A sztárok arra bíztatják a híresen pesszimista magyarokat, hogy álljanak meg egy pillanatra, lassítsanak, s vegyék észre az élet olyan apró pillanatait, amelyek inspirálóak és energiával töltenek fel.

Egy finom falat, egy gyönyörű fa, egy utcán rád mosolygó gyermek, egy váratlan találkozás egy régi baráttal, egy kedves szó a közértben. Villanások, amelyek miatt érdemes megállni, elgondolkodni, s megörökítve azokat megosztani másokkal. Erre buzdít Kelet-Közép Európa legnagyobb divatportáljának felkérésére Csobot Adél, Kocsis Tibo és Steiner Kristóf, akik örömmel hirdetik a boldogság tudatos megélésének fontosságát azáltal, hogy megmutatják életük megindító perceit.
 
„Szerencsés vagyok, hogy tulajdonképpen a munkám része megörökíteni, lelassítani, megélni a pillanatot: az írásaimnak és a blogomnak köszönhetően mindig nyitott szemmel és szívvel járok. Afféle szakmai ártalom, hogy még a reggeli kávémban is megtalálom a témát. A novelláskötetem is elsuhanó pillanatok megörökítéséből született. Előkapok egy papír fecnit a zsebemből, legyen az rágópapír, névjegykártya, vagy mozijegy, és egy-két szóban lejegyzem magamnak a perc varázsát, ezt pedig, ha eljön az ideje, blog bejegyzéssé, újságcikké, novellává bontom ki. Ez az én trükköm, hogy a pillanat örökké tartson”- mondta Steiner Kristóf.
 
„Az én titkom, hogy akkor is tudok mosolyogni, ha rossz napom van, mert minden apróságnak tudok örülni, akár fagyiról, csokiról vagy finom teáról van szó, de ha ötvenegyedszerre nézem meg a kedvenc filmem, attól is jól érzem magam. Az éneklés, a fellépések mindig feltöltenek, de újabban a sportban is megtaláltam azt, ami pozitív gondolatokkal tölt el” – mesélte Csobot Adél, akinek már attól szebbé válik a napja, ha reggel megállnak neki az autók a kereszteződésben, és mosolyogva átsétálhat az úton.
 
A fiatal énekesnőhöz hasonlóan Kocsis Tibo élete is egyik napról a másikra vett háromszázhatvan fokos fordulatot, éppen ezért volt különösen fontos, hogy megtanuljon lassítani. „Szeretem a pörgést, ha mindig akad tennivalóm, de ma már tudatosan figyelek arra, hogy legyenek olyan dolgok az életemben, amelyekre azt mondhatom, igen, ez az én pillanatom lesz. Ilyen volt például nemrég a Michael Bublé koncert, amelynek minden pillanatát élveztem. De egyébként bármilyen dal meg tud indítani, amelyhez kedves emlékek fűződnek. Merengős típusnak tartom magam, aki könnyen átadja magát egy-egy pillanatnak” – mondta a sikeres énekes, aki azért csatlakozott a kampányhoz, hogy másokat is arra buzdítson, időnként lassítsanak, és fordítsanak időt magunkra, szeretteikre.

Újságcikkek

Adél az elmúlt időben szerepelt a Kiskegyed és a Best újságokban, ezeket a cikkeket olvashatjátok most el!

Kiskegyed

Best

#hiFIVE

Mostanában többször is láthatjuk Adél közösségi oldalain a #hiFIVE tag-et, ami azt jelenti, hogy azokat az örömteli pillanatokat osztják meg az emberek egymással, amelyek boldogságteliek, és örömteliek. Adél Horányi Juditot lepte meg az egyik X-Faktor próba végén..

Facebook megosztás

Adél facebook oldalán írt a mosómedvével való találkozásáról! Az oldalon már olvashattatok erről, ide kattintva!

Annyira édesek voltak !!! Dagi nagyon nagy forma ! Igen, ő az a mosómedve, akivel a fotón pacsizok !! :))) ‪#‎fashiondays‬ ‪#‎hiFIVE‬ 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre