CSOBOT ADÉL NONSTOP - A legelső leginformáltabb oldal az X faktorosról!  Minden nap friss hírekkel!
Csobot Adél

Image and video hosting by TinyPic

Csobot Adél 1994. május 9.-én született. Nagykárolyi énekesnő és modell.. 2010-ben megnyerte a “Miss Nagykároly 2010″, majd a “Miss Szatmárnémeti 2010″ címet. Jelentkezett a 2010-es Megasztárba is, ahol a legjobb 100 versenyző közé jutott be. A tánc is nagyon közel áll a szívéhez, ugyanis több éven keresztül táncolt. 2012-ben a Médiabefutó, valamint az X-Faktor nevű tehetségkutató műsorokban bukkant fel. Ismertségét mégis az X-Faktor hozta meg, hiszen a harmadik helyig jutott el. A 19 éves lány hamar megosztó személyiség lett. A nagykárolyi tehetséget kiskorában is vonzotta az éneklés, és immár  8 éves kora óta énekel, amit elmondása szerint nagyon szeret csinálni. Az énektanár fedezte fel a benne rejlő tehetséget 3. osztályos korában. A lány felfedezte önmagában a színészi tehetséget, ezért belevágott, hogy megcsillogtassa színészi tudását is. Adél egy lánybandában zenélt méghozzá basszusgitározott, illetve énekelt is. Versenytáncolt és ha ez még nem elég akkor kipróbálta magát a modelltáncolásban is! Úgy véli, hogy benne van az X és hogy tehetséges. Ezt szeretné megmutatni az embereknek is, és szeretne nekik bizonyítani, hogy igenis egy tehetség! Adélnak a 2012-es X Faktor szereplése után rengeteg fellépése van, az orfeum üdvöskéje lett, és visszatérő fellépő a swing estekkel. Azóta számos díjakat már bezsebelt, mint például a Kornay Mariann Művészeti Díjat is. 2013 őszén megjelent új albuma - Szenes Iván írta, Ami szívemen a számon címmel, ami Szenes Iván dalokat tartalmaz Adél feldolgozásában. 2013 telén lemezbemutatóra indult az ország Líra könyáruházaiban, hogy hirdesse az új alkotását. Nemsokkal később az X-Faktorban debütált a legújabb dala, a "Forog a film". Illetve műsorvezető is volt már a 2013-as X-faktor háttérműsorában, az After X-ben. Most pedig műsorvezető a Való Világ háttérműsorában, a BeleValóVilágban.

 

 
navigáció

Főoldal - Hírek Csobot Adélról
Csobot Adél - Tudj meg mindent róla
Stílusa - Tudj meg mindent a stílusáról
Extra - Letöltések, és extra cuccok
Galéria - A legfrissebb képekkel
Ikonbázis - Rengeteg Ikon Adélról
Videóbázis - Rengeteg Videó Adélról
Bejelentkezés - Regisztráció esetén

 
Fellépések

Image and video hosting by TinyPic

2014. december 5. Havasi Symphonic Aréna Show

 
Oldal információ

Image and video hosting by TinyPic

Az oldal nem áll kapcsolatban Csobot Adéllal. Ez csupán csak egy rajongói oldal az énekesnőről. Amit az oldalon megtalálsz mind saját, és saját használatra nem alkalmazhatod!! Partnereink: Borsonline,Blikk, Bulvar, Facebook. Híreket nem meríthetsz az oldalból. Nem használhatod fel, ami itt van a saját oldalad híreihez. Nem meríthetsz ötleteket oldaladhoz, hiszen minden saját ötlet és saját elkészítés. Nem másolhatsz le semmit sem oldaladhoz. Viszont, hogyha valamit nagyon elszeretnél vinni, akkor a forrást feltüntetve elviheted. Hogyha engedélyt adok rá! Hogyha nem,akkor nem !

Szerkesztő: Molly
E-mail cím: csobotadelhq@gmail.hu
Az oldal: 2012. Október 12-én jött létre

 
Instagram képek

 
Csobot Adél facebook oldala

 
előzmények
 

 

Hírek napjainkban
Archívum - 2013. június

Megtaláltuk Csobot Adél világsztár hasonmását – fotó

Image and video hosting by TinyPic

Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor rábukkantunk Channing Tatum és felesége közös fotójára. Mintha csak Csobot Adél mosolyogna a sármos színész oldalán.

Úgy tartják, minden embernek van valahol a világban egy alteregója. Mi megtaláltuk Csobot Adélét, aki ráadásul egyenesen Hollywoodból jött. Jenna Dewan-Tatum nem más, mint a Step up című táncos mozifilm főszereplője. A fiatal énekesnő, aki nemrégiben vehette át élete első díját, kiköpött mása a 33 éves sztárnak. Ugyanaz a báj, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a felhúzott pisze orr, nevetés közben. Ráadásul a magánéletük is hasonlít annyiban, hogy akárcsak Jenna, Adél is boldog párkapcsolatban él, igaz az ő szerelmük még nagyon az elején tart Tatumékhoz képest, akiknek nemrégiben született meg első közös gyermekük. Szerintetek hasonlítanak?

Sztárok a 21. BRAVO OTTO díjátadó esten

A Bravo, Európa és Magyarország legnépszerűbb ifjúsági magazinja idén 21. alkalommal osztotta ki könnyűzenei díját, a BRAVO OTTOT-t. A népszerű díjkiosztóra szombaton a WestEnd City Center Millennium tetőteraszán került sor, ahol egy nagyszabású show keretében adták át a legjobb énekeseknek járó arany indiánt. Az est házigazdája Steiner Kristóf és társműsorvezetői: Lola és az orosz származású címlaplány, Miranova Aljona voltak.
 
Szombaton a WestEnd Millenniumi tetőkertjén elképesztő hangulat uralkodott. A Bravo, Magyarország legnépszerűbb ifjúsági magazinja kiosztotta a közönség szavazatai alapján könnyűzenei díját, a BRAVO OTTO-t. A cirka háromkilós aranybevonatú OTTO-szobor egy indiánt ábrázol. A nagyszabású rendezvény műsorvezetője a mindig trendi Steiner Kristóf volt, a Music Channel-en látható Pre-Show-t, a MINDJÁRT OTTO!-t pedig két gyönyörű hölgy, Lola és Mirona Aljona vezette. A fergeteges hangulatról a színpadon a fellépőket kísérő Jamland tánckar gondoskodott, akik többek között Hien, Pál Dénes és Fluor produkcióját emelték, de a fináléból is aktívan kivették részüket.
 
A szerencsés nyerteseknek járó díjat többek között az elbűvölő hölgyek, Zséda és Holdampf Linda adták át. A címlaplányokkal karöltve a jóképű pasik: Vastag Csaba, Lotfi Begi, László L. Gerzson, Illés Csaba és Nánási Pál olvasták fel a díjazottak neveit. Az év magyar együttese a BRAVO olvasóközönségének véleménye szerint a Children of Distance lett. A 2013-as év női előadójának Radics Gigit, míg férfi énekesének Caramelt választották. Az év videoklipje kategóriának győztese Radics Gigi lett, aki ezáltal két indiánnal térhetett haza. Az év felfedezettjének járó díjat pedig Oláh Gergő kapta meg. A díjkiosztóról Majka és Curtis sem mentek el üres kézzel, mivel a Belehalok lett 2013 dala. A korábbi évekhez hasonlóan a példamutató, jótékony és közösségépítő hírességek között idén Caramel személyében talált gazdára a BRAVO IDOL-díj.

Image and video hosting by TinyPic

Belvárosi fesztivál

Adél 2013.06.08-án a Belvárosi fesztiválon lépett fel. Erről készült pár videó.

Sztárok a vörös szőnyegen - Csobot Adél

A JOY 15. születésnapját élőben közvetítettük, így a vörös szőnyeges bevonulást és az ott készített interjúkat is. Íme, jöjjön az ötödik interjú, amelyet a www.joy.hu olvasói által az év legtrendibb sztárjának megválasztott Csobot Adéllal készítettünk.

Csobot Adél: Sok meglepetés lesz még!

Az énekesnő a Bravo Otto díjátadón állt kameránk elé, hogy zenei karrierjéről meséljen a Tabu Tv nézőinek.

Csobot Adél fiatal kora ellenére magabiztosan haladt az X-Faktor harmadik évadában a győzelem felé, hogy végül az előkelő harmadik helyet szerezze meg magának. Emellett a Bravo Otton jelölték az év felfedezettjének (és bár a díjat végül Oláh Gergő vihette haza, az énekes távollétében Adél vette át a díjat a szombat esti show-n) - sőt, a Joy magazin az év legstílusosabb sztárjának választotta. "Azt gondolom, nagyon nagy dolog, hogy 19 évesen elnyertem ezt a díjat. Váratlanul ért a dolog, hiszen láttam, hogy jelölve vagyok, de ugye rajtam kívül még 29 esélyes volt." - mesélte Adél, aki nem csak a díjátadón, de új klipjében is igazi dívaként tündököl.

A Swing hatást már egy hónapja dúdolja az ország, de Adél ígérete szerint nem ez lesz az utolsó slágere: "Bízom benne, hogy nem fogok senkinek se csalódást okozni. Nagyon sok tervem és ötletem van, amit szeretnék megvalósítani. Az első saját dalom már megvan, de természetesen gondolkozunk és dolgozunk a lemezen is valamint a videóklipem is az első dalhoz - tehát sok meglepetés lesz még! Jelenleg a legfontosabb számomra az éneklés - tudom, hogy nagyon sok mindent kell még tanulnom és rengeteget fejlődnöm. Erre szeretnék most koncentrálni." - hallható a Tabu Tv videójában.

Belvárosi Fesztivál 2013

Image and video hosting by TinyPic

Egy fesztivál Budapest szívében, a Lipótvárosban? A hazai előadók legjava és ráadásul ingyenes? Igen van ilyen, a neve pedig Belvárosi Fesztivál vagy röviden csak BelFeszt, amiért a  Budapest V. kerületi önkormányzatot minden dicséret megilleti, hiszen elképesztően jó rendezvényt sikerült életre hívniuk.  
 
A Deák Ferenc utca, az Erzsébet tér, a Szabadság tér és a Zrínyi utca tökéletes helyszín, hiszen nem csak hangulatukkal adnak remek hátteret, de – elvégre minden út Rómába vezet – igen könnyen ide is talál bárki, és azért tudjuk, hogy nem rossz érzés, ha egy kellemes belvárosi lődörgéssel hirtelen fesztiválba csöppenünk.
 
 Ha pedig már a helyszíneken vagyunk, akkor egy darabig nem is fogunk tovább állni, mert a kínálat több mint marasztaló. Már kora délután koncertek, igen színesen jazz, rock, pop, folk és megannyi stílust képviselve. Ha gyermekkel vagyunk, őket játszóházak és gyerekprogramok sora  várja de minden további nélkül belefuthatunk egydivatbemutatóba, filmvetítésbe vagy néptánc bemutatóba.
 
A Belvárosi Fesztivált nekünk találták ki. Nekünk, akik élvezzük a várost és szeretjük a pezsgést, de szívesen le is ülünk egy padon csak bámészkodni, akik szeretjük az újat, de értékeljük a hagyományokat, és mindenek felett, akik szeretjük jól érezni magunkat és szeretjük a fesztiválokat.

Június 8, szombat 16.00 Csobot Adél koncert !

Adélnak készül a sminkje

Image and video hosting by TinyPic

Adél elballagott !

Image and video hosting by TinyPic

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.